A vezetővé válás egyik leggyakoribb kritériuma a szakmai kiválóság. Vagyis azokat nevezik ki általában, akik kellő tapasztalattal bírnak az adott területen. Pedig vezetőnek lenni nem egyenlő a szakmai kiválósággal.

A vezetői kompetenciák nem szükségszerűen velünk születettek. Másokat irányítani, menedzselni, folyamatokat kidolgozni, és monitorozni mást jelent, mint szakmailag kompetensnek lenni. Ebben az új szerepben új feladatok várnak a vezetőkre. E vezetői kompetenciák elsajátításában, fejlesztésében nyújtunk támogatást

Sokszor gondoljuk azt vezetőként, hogy nem a kinevezés megszerzése a legnehezebb feladat, hanem valóban jó vezetővé válni. De mit is jelent a jó vezető fogalma? Van univerzális vezetői stílus? Valószínűleg nincs. Vannak a vezetői szerepnek bizonyos velejárói, amit elvárnak tőlünk, vannak bizonyos eszközök, technikák, amiket alkalmazhatunk. De a vezetők nem légüres térben vannak. Jó esetben vannak alkalmazottaik, akik maguk is változnak, jó esetben fejlődnek. Alap vezetői fejlesztésünket ez alapján állítottuk össze. Megvizsgáljuk, a vezető és csapata kompetenciáit és az alapján teszünk javaslatot a megfelelő szintű képzésre. E képzések egymásra épülők azonban önmagukban is megállják a helyüket. Ily módon nem mindenki számára ugyanazt a programot ajánljuk.